A nagy rendszerezésben-selejtezésben épp a szülészet-nőgyógyászat jegyzeteim voltak soron, találtam benne verseket.

Ennek kapcsán meg eszembe jut, hogy a II. számú klinikán, ahol gyakorlaton voltam, bizony én ott is születtem 1985. július 19-én este 20 óra 20 perckor. Nézegettem még tavaly a klinikai tablókat, hát, ott volt a doki is, akinél anyám szült, aztán láttam a referálón is, és egy pár nap múlva odamentem hozzá, hogy emlékszik-e rám. Mondta, hogy nem, de talán nála születtem? Tudja már a dörgést! Mosolygott, megjegyezte, hogy nem az első hallgató vagyok, akinek segített a világra jönni. Még bírja a melót mindenesetre.

Csoda a születés, hihetetlen élmény volt. Egy babát láttam világra jönni, biztos nem voltam elég rámenős - bár többször kértem, kérdezősködtem, egyszer 28 órája voltunk már bent, amikor mondták, hogy még 3-4 óra valószínűleg... Hazamentünk a csoporttársammal, már nem bírtuk kivárni, pedig le volt zsírozva az anyával-apával az egész. Egyszer aztán végighallgatunk egy szülést a hátsó folyosóról, úgy azért nem volt annyira csodálatos.

Meg ott voltak persze a császármetszések, amikben asszisztáltam - az is csoda, de ott "csak" a baba az, meg hogy milyen gyorsan és minimális beavatkozással kikapják. Először a kezembe tették a babát, és még nem sírt fel, rajta volt a köldökzsinóron, a szeme csukva, nem is mozdult nagyon - talán épp aludt, mert senki nem aggódott, ellátták a köldökzsinórt, aztán egyszer csak beindult az élet. (Nem elég, hogy kiszednek a megszokott jó meleg helyről, de dörgölnek meg mindenféle csövet dugnak mindenféle testnyílásomba. Aztán jön anya, akit addig elláttak, odatesznek a mellkasára.)

A szülésben az a csoda, hogy sok akarat és erő van benne, ettől lesz egy szertartás, beavatás jellege - sokan dolgoznak, nagyon koncentrálnak a gyermek sima megszületéséért, és a főszereplő az anya, és az apa. Aztán jön az öröm és bódottá, ha minden jól ment, és a megérdemelt pihenés minden résztvevőnek.

Nos tehát úgy alakult, hogy sok-sok időt ácsingóztam, míg végre láttam egy per vias naturales szülést , és közben megihletett a hangulat vagy a hely szelleme vagy mi, néhány impressziómat becsomagoltam szavakba, kicsit talán erőltetve, de igazából ez egy magamnak szóló emlék.

Íme a haiku-ciklus:

Vibráló neszek:

alkudoznak egymással

babák és mamák.

Kemény férfiak

elgyengülve, zavarban.

Most lettek apák.

Mosolygó világ -

felnőttek dolgába most

gyermek szólt bele.

Nem tudok már mihez kezdeni így az utolsó szigorlat előtt, ami éppen a pszichiátria névre hallgat.

Furcsa érzés, nyugodtság és kíváncsiság, kis lazaság és rutin-érzet. Ilyenkor megtörténik, hogy az elbízás esete fennforogván kevéssé délceg a megszülető eredmény, de nem igazán számít ez sem, sem a diplomaátlagon nem változtat érdemben, sem azon, hogy milyen a viszonyom a tárgyhoz, mert hát kedvelem a pszichiátriát, és kedvelni is fogom, eléggé megdicsérték a kórrajzomat, aztán egy részéből TDK-zom több mint, négy éve már (!!), kedden védtem a szakdolgozatomat stb stb stb. Csoda-e, hogy nem ráz meg nagyon?

Már mindent elolvastam a hírportálokon, a három mailfiókomat többször megnéztem (hátha ugye hajnali fél négykor kapok választ valamely fontos folyó ügyben), minden gólt láttam, tudom, mi a helyzet Dzsudzsáktól kezdve VVLaciig, ismeretlen troll-kommentelőkön át az Arcoskönyvben tetszikezőkig mindenkivel.

Úgy döntöttem, olvasgatni fogok az anyagból, ami érdekes, izgalmas, vagy esetleg kimaradt a látókörömből az elmúlt két-három évben. Ezt szakítom meg most egy kis blogolással.

Próbálom visszaidézni, hogy mibe fulladt bele a felvilágosodás korszaka. Valamiért, hogy hogy nem, eltussoltuk vagy elvesztettük a lényegét, azt gondolom. Nem tudtunk szelektálni jó és rossz tudás, hasznos meg haszontalan tudás között, mi emberek. Leginkább az segít túlélni most és mindig, ha tudsz. Ha több ismereted van a téged körülvevő világról, akkor több összefüggésre látsz, több ötleted van, több megoldási módod, több lehetőséged. Persze ez nehéz is, annyiban, hogy néha mintha összeroppantana. Hogy hiába tudsz, csinálni is kell, hogy foganatja legyen.

Annyira szívesen osztanék meg másokkal kicsi, egyszerű tudásokat, vagy még inkább tapasztalatokat, illetve még pontosabban, ösztönözni szeretném őket, hogy tegyenek érte, nyíljanak ki, vállalják el, merjék megcsinálni, kezdjék el, értsék meg, tudják ezt vagy azt, mert a saját érdekük, és ezáltal mindenkié, akivel együtt élnek, vagy élni szándékoznak. Csodálom a tanítást, és azokat, akik valóban tanítanak, hálával őrzöm a munkájukat, és szeretném továbbadni majd. Jó kezdet lesz ehhez a családorvoslás, illetve jó kiindulópont. Nagyon megfelel nekem. Jó, hogy tudom a romantikus elképzelések megvalósításának korlátait, elég világosan lehet látni, hogy hol lehet átlépni azt a korlátot, és hol balgaság. Persze, ha visz a lendület, neki fogok futni olyan ugrásoknak is, amit rosszul mértem fel, de hát ez csak utólag derül majd ki, akkor meg viselem a következményeit.

Szóval a felvilágosodás...nagyon kibillent a tudás itt a tudományosság felé, csoda-e, mikor előtte meg csúnyán el volt nyomva? Az a tudás nagyon hiánycikk például, hogy jól megfér egymás mellett vallás, tudomány és kultúra. Sőt, mit megfér, ez nem is igaz, hanem ugyanarról beszélnek és nyilatkoznak, csak más szempontból. A fókuszban mindig, minden időben ez a furcsa, döbbenetes élő-lény, az ember van, mi vagyunk. Csak hát nem lehet átfogni egyszerre minden nézőpontot...vagy mégis? Lehet, akarás és képesség kérdése, és természetesen nem egyéni feladat, hanem közösségi, minden emberben ott van az egész létezés, minden momentumával, de ha egyszerre jönne ki belőle, akkor ott semmisülne meg, bár talán még boldog is lenne tőle. Nekem sokkalta szimpatikusabb az a kép, hogy inkább megosztjuk a világ darabkáit egymás között, na ehhez jönne jól nagyon az a tudás, hogy minden és mindenki egy. És akkor máris meg tudom becsülni, ami nekem jutott a nagy osztozkodásban, tudom csereberélni egyes részeit, és tudok segíteni jó szívvel azokon, akiknek kellemetlenebb darabka jutott, hiszen nekem is juthatott volna. Valójában jutott is, itt van bennem, csak nem fejeztem ki.

Apám 50 éves lesz a hétvégén. Az félszáz. Én meg néhány rövid hónapig még pont a fele leszek, negyedszáz. Valamikor írtam itt a blogon egy visszatekintőt addigi életemre és egy előretekintőt a továbbiakra. Hát most a kor mindegy is, de éppen így jött ki, hogy 25 múlok, apám meg 50, és én elköltözöm itthonról, és összeköltözöm azzal, akit szeretek és aki szeret, és vele, mellette szeretnék 50 éves lenni, aztán meg még annyi, amennyi megadatik.

Óh, igen, meg még orvos is leszek, úgy tűnik. Meg dolgozni fogok, meg lakást fenntartani.

Most annyira jelentéktelennek tűnik egy pszichiátriavizsga, nem? És mégis, feltétele annak, hogy orvos legyek, hogy tanítsam a betegeket, és kicsit annak is, hogy fenn tudjunk tartani egy lakást, hogy együtt lakhassunk Ildivel. Egy pszichiátriavizsga, értitek? De bármi más is lehetne, ezt is értitek? Egy lélegzetvétel például. Hihetetlenül csodálatos lenni!!

És most, hogy jólesően aludhatnék egyet, mert kiírtam csomó mindent az emberiség jókora hányadának, ami így számvetésként az utolsó szigorlat előtt bennem van, még visszakanyarodok szakmázni.

Nézzük például a hangulatzavarok közül a mániás epizód diagnosztikáját.

Legalább egy hétig emelkedett hangulat, vagy ingerlékenység. (A belgyógyászat szigorlat óta az előbbi, ez a múlt kedd.)

Legalább 3 tünet az alábbi hétből:

1. Omnipotencia, grandiozicitás, magas önértékelés. (ld. fent)

2. Szokásos tevékenységek intenzívebb művelése: munka, hobbi, nyelvtanulás stb. (blogolás :-))

3. Extrém tevékenységek realitáskontroll nélküli végzése: költekezés, utazás, ajándékozás, társadalmi normák áthágása. (utóbbi vicces, szoktam gyakorolni, talán így nem releváns)

4. Csökkent alvásigény, -késztetés. (most van 4:49)

5. Gondolatrohanás (meg-megszalad)

6. Beszédkényszer (most épp írok, de a konyhában még volt)

7. Disztraktibilitás, azaz a figyelem fókuszának gyors változása, "mozgékonysága".

No, mániás epizódom zajlik-e? Rám lehet fogni? ;-)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Volt a faluban két szomszéd, akik nem szívlelték egymást, mondhatni, kígyót-békát-átkokat szórtak egymás fejére. Főleg egy jó kis földecskén átkozódtak, ez több nemzedék óta az ellentét forrása volt köztük. A két saját elnyúló telkük végében, harántul terült ez a föld, remek jó televény, gazdagon termett...volna. A két szomszéd (és családjaik) sehogyan sem tudtak megegyezni a műveléséről. Az tiszta sor volt, hogy ennek a két családnak a dolga lenne, de az egyik emezt, emígy akarta, a másik amazt, amúgy. Tulajdonjog, vetésforgó, termények, kerítés, őrzés, vetés, gazolás - semmiben se tudtak megegyezni. Nem is termett jól a kis földecske, egymás vetését összejárták, leszaggatták, megtaposták, ellopdosták. Alkalomadtán volt jó termés, akkor azon vitatkoztak, kinek az érdeme, hogyan adják el, ki hogyan részesedjen belőle.

Olykor, mikor a falura rossz idők jártak, szükség lett volna a jó földre, hogy teremjen. A falugyűlésen kérlelték őket, ugyan jussanak dűlőre, hogy legyen jó gazdája kiskertnek, ágyásnak, vetésnek. Nem ment az szép szóval. Hanem akkor megdühödött a falugyűlés rájuk, és odacsördítették, hogy most aztán vagy megegyeznek a közös művelésben, vagy elveszik a földet, és a falu műveli majd. Nagy kelletlenül összeült a két szomszéd család, ment a tanakodás, mi legyen. Hát az lett, hogy az egyiké legyen a földecske négy esztendeig, meg aztán a másiké legyen ugyanaddig, úgy művelik majd. A falugyűlés áldását adta rá.

Az első négy esztendőben az egyik család nekiveselkedett, hát valamicskét javult a termés, jutott a falvacska ünnepi asztalaira is, még úgy is, hogy néha bizony el-eltették maguknak a legszebb tököket, a legzamatosabb dinnyét, a legédesebb répát. Ültettek gyümölcsfákat is, majd jó lesz későbbre.

Hanem eljött a négy esztendő fordulója, át kellett adni a földet. Nem ment az magától, de a falugyűlés emlékeztette őket, hogy itt az idő. No, kérlelték a másik családot, hogy legyenek olyan jók, legalább a gyümölcsfákra vigyázzanak.

Nem vigyáztak azok, nem telt bele néhány hónap, már új magoncok voltak a fácskák helyén, ők másfajta gyümölcsöket szerettek volna. Ez a család is gazdálkodott, volt elég termés, jutott a falucska ünnepi asztalaira is. Ők is elvermelték télire a legszebb terményt, hát hiszen a szomszéd is azt csinálta, kifigyelték ők az elmúlt években.

És ez így ment, ahogy teltek-múltak az esztendők. A gyümölcsfák soha nem nőttek meg annyira, hogy teremjenek. Egy idő után már nem is ültettek. Termett a tök, a burgonya, zöldség, néha szamóca, málnabokor egy-kettő maradt.

Egyszer aztán a falu határán túlról emberek jöttek, hogy vennének földet maguknak. No, a soros család vendégül látta őket, kérdezősködtek, hogy mifélék, meg hogy mi járatban vannak. Megalkudtak hamar, eladták jó pénzért a földet. El is utaztak azon a pénzen, bejártak hetedhét országot. Lett nagy felzúdulás a faluban, de nem volt mit tenni. A másik család kárpótlást követelt, a földet eladó családtól, és az új gazdáktól is, addig jártak a nyakukra, míg csak kaptak valamicskét.

Az új gazdák viszont új terményeket hoztak, ültettek fákat is, és láss csodát, a földecske hozama megsokszorozódott, jutott a falunak is belőle, bár magasabb áron, és még a közeli kisvárosba is vittek belőle, a vásárra eladni. Hanem az ára nem a falunak jutott, hanem az új gazdáknak.

A kárpótolt család éldegélt a pénzből, hanem nem hagyta őket nyugodni, hogy a szomszédaik bejártak hetedhét országot, úgy gondolták, ez nekik is jár, meg irigyek is voltak. Így hát végül gondoltak egyet, és eladták a saját, hosszúkás földjüket is az új gazdáknak, akik busásan megfizették, bővítve így a gazda(g)ságukat. A család meg elindult a pénzből, és ő is bejárt hetedhét országot.

Később aztán, a falucska lassanként elnéptelenedett, a fiatalok elköltöztek, az öregek meghaltak. Az új gazdák megvettek minden házat, mnden földet a faluban, és egy virágzó, egységes kis település jött létre, az új gazdák családjai laktak ott azontúl.

Az őslakosokra már csak néhányan emlékeztek, egy-egy udvar földjéből ki-kifordult egy szerszám, a temetőben a feliratok tanúskodtak még, és a nagyváros levéltárában lehetett olvasni a kis falucska régi népéről.

Ha azt a bizonyos földet pedig akkor régen ügyesen, okosan, közösen művelték volna, a kis falucska története is tovább tartott volna.

Buda Ferenc: Himnusz haza

Homok-haza Szíkföld-haza
múltam és jövőm halmaza

édes gyümölccsel éltető
aszú füvön tengődtető

Köröskörül kinyílt egek
hová legyek mivé legyek

hátul pogány s pogány elől
jobbról Bizánc Bécs balfelől

Utak pora szíkföld sara
kék hajnalok gyöngyharmata

Hold udvarát söpörgető
forgószelet sodorgató
homok-világ Homok-haza

Emlõd öled horpad-dagad
tulajdon kölyked megtagad

selyemtüll fátylat lengető
sajgó csontot melengető
tűzzel-faggyal keresztelő

Szúr-vág a szél akár a kés
száraz vihar homokverés

vércsét galambot röptető
hörgőt tüdőt kiköptető

Aszály eső köd zúzmara
te hívsz haza te szívsz haza

Horpad-dagad emlőd öled
Hol van hazám Tekívüled

Két vállamig fölér a gaz
hagynálak itt belémszakadsz

Napod kié? éjed kié?
magzatvetõ méhed kié?

Akác gyökér kormos falak
szétpergő gyöngy zöld réz-salak

csatok paták törött cserép
vesztett csaták pörös cserék

mind fölfalod mind elnyeled
Mi lesz velünk mi lesz veled

Rakosgatok félig vakon
bronztű sisak üres flakon

lókoponya lúd mellcsontja
törött mondat kettőspontja

ami lenn volt itt van felül
mind az egész összevegyül

kő nyílhegyek kengyelvasak
töltényhüvely tejestasak

kondor szakáll mongolredő
türk állkapocs trák fejtető

sváb hetede rác harmada
egybeszakad jász szarmata
birodalom és gyarmata

gót hun görög bolgár kabar
tót kun török alán avar

örmény oláh tatár zsidó
meghóditott és hóditó

itt fortyog a fél kontinens
minden csontunk ambivalens

és örvénylik és kavarog
magyarok? vagy nem magyarok?

kell rá hitel? van rá hitel?
ki dönti el? mi dönti el?

szöghaj? sasorr? szálkás bajusz?
ítélj ha mersz dönts hát ha tudsz

Bécs balfelõl jobbról Bizánc
Szánlak, Tiborc - Nagyúr, te szánsz?

Köröskörül kigyúlt egek
mivé lettem hová legyek

Mi vagy te föld Homok-hazám
katlan? huta? kohó? kazán?

napod kié? éjed kié?
magzatvesztõ méhed kié?

ki volt elõbb ki jött utóbb
melyik konok földönfutód?

kié e nyűg? kié a konc?
ki az akit szívedre vonsz?

a telepest? az itt honost?
a fegyverest? az ostorost?

Válasz nincsen csak állapot
krumplit kapálj tarts állatot

kerék inog tengely törik
mindig a védtelent ölik

mindegy: morogsz rísz vagy kacagsz
gürcölj míg csak belészakadsz

fát vágj befűts füvet kaszálj
Köd zúzmara eső aszály

Múlt hantja jövő torlasza
Szíkföld-haza Homok-haza

gyertyám leég elõbb-utóbb
fiad vagyok? földönfutód?

rád-rádlelek elvesztelek
arcomba fúj makacs szeled

kérdőre von nekemszegül
megvallat könyörtelenül

s én csak hebegek dadogok
dűlőiden elindulok

lesvén ahogy göröngyeid
fölisszák Isten könnyeit

http://ertseykatalin.blog.hu/2010/07/13/kulcsos_gyerekek_ogyh_es_napirend_elotti

Fájt a fogam. Eléggé fájt, lüktetett, hasogatott, sugárzott többfelé is, aztán sajgott, meg zsibogott. Ja, nyilallt is párszor.

Jó alkalom volt felidézni, amit tudok a fájdalomról, és kipróbálni néhány módszert, amit az emberi lelemény valaha alkotott - adott esetben fogfájásra.

Az alapszituációban egy kompozittöméssel kezelt bal alsó hetes fog (amely pontosan úgy szakadt be, mint az M6-os leállósávja) egy hét elteltével jelentkező fájdalma áll.

Először jön az élmény, és a tudatosulás: fájdalom, rossz, a fogam fáj, a tömött.

Aztán az elemzés: hogy fáj, miért fáj, mi a teendő... A hogyant részleteztem fentebb, a miért az érdekesebb: mert hát - hiába értek hozzá valamennyit - először a fogorvost hibáztatom. Ő nyúlt hozzá, fúrta-faragta, pucolta, tömte. A húgom is megerősít, neki is fájt még napokig, hetekig utána. Na de mi is történik? A lyukas fogat muszáj feltárni, kipucolni a töméshez, és a fog ezt megérzi. A fogunk nem bőrfüggelék, mint a haj, vagy a köröm, a belseje érzékeny, élő szövet, ha megrángatjuk, ha nagyon keményre harapunk rá, abba belefájdul. A fúró megrázza elégszer, és a kis idegszál bizony olykor megsínyli ezt. Aztán ott a pucolás kérdése - a szájunk impozáns gyűjteményt tart baktériumokból, és hát nem mind megy a szomszédba egy kis anyaszomorításért. Az egyik leginkább fertőzésveszélyes sérülés az emberi harapás, rettenetes szövődmény lehet belőle. Nos, hát ettől a klímától kell megóvni a védtelen fogbelet a tömés előtt és alatt. Óhatatlanul jut bele a jóból, a tömés anyaga alá. Ott beindulhat, gyulladást csinálhat, ami nagyon fáj, és időbe telik, mire az immunrendszer felsorakoztatja a megfelelő osztagait, mivel az utánpótlási vonalak szűkek arrafelé. Néztem, lázam nem lett, nyirokcsomóm nem nőtt, az arcom sem dagadt meg, talán kicsit melegebb volt a bőröm felette. Viszont fájt. Csoda? A hibáztatás nem annyira járható út, ha az emberi szervezet szövevényes hálójában igyekszünk okot és okozatot elkülöníteni. Túl sok minden fonódik össze - mégis, nem lehet megkerülnöm, hogy 6 hetet flangáltam a mélyen lyukas foggal, mire végigvittem a fogorvosi látogatást a kezelésig. Szóval, vastagon benne voltam, de ha nem is számított volna annyira (ez kiderülni sosem fog), akkor is, mindig hasznos egy kis alázat meg felelősségvállalás.

Node a fájdalom, az megnehezíti a magasztos érzések és gondolatok átélését, mert az igenis állati. Nyers, tolakodó, átható, és természetesen az agy legprimitívebb (úgy is, mint legősibb) részére hat, ösztönös reakciókat hozva elő. Bújj el és piszkáld, nyalogasd a "sebet". Nem lehet koncentrálni másra, csak irdatlan erőfeszítéssel, a hangulatom meredeken zuhan, csak a legszükségesebb mozdulatokra van energia, és ingerült leszek, ha valaki közel jön. Miközben tudom, hogy ez az egész nagyjából miért van, és azt is, hogy ez csak egy mikrom vastag idegszálon érkező információ, ami annyira fontos, hogy nagy prioritását kiemeli a szervezetem.

Hát nézzük, mihez kezdtem: a piszkálást, nyalogatást írtam már, ez alap. a fájó fogat egyfolytában gyötörni kell, hátha már jó, hátha...de hát kegyetlenül ergya még mindig. Ja, itt kell megemlíteni az inger-elnyomásos módszert, pl. ha satuba fogjuk az ujjunkat, akkor megfeledkezhetünk kínzó fogfájásunkról. Nem próbáltam ki.

Hideg vagy meleg reá? Mindegy, mit tart több évszázad bölcsessége, ha egyszer egyik se jó, sőt, mintha rontana is rajta.

Aztán még népi gyógyászati ötletek: vékony szelet fokhagyma a környékre, szegfűszegolaj, de akár szegfűszeg szétrágása is jó lehet, meg persze a tömény alkoholos italok helyi alkalmazása. Utóbbi kettőt leteszteltem: a szegfűszeg elég vad ízű, és csúnya, darabosan véresnek ható köpetet csinál, de valóban zsibbasztja a nyálkahártyát - ha frissen bontott zacskó, még talán elég is lehet. Az alkoholból finom, minőségi pálinkákat és svédcseppet próbáltam ki, az utóbbi jobban használt, ez is zsibbaszt, de mintha jobb lett volna később is.

Később azután már nem bírtam, és körülnéztem a koncentrált, tisztított hatóanyagok világában: Algopyrin, nekem ez bejön, most is jó volt - egy napig. Másnap este diclofenac-próba, 12,5 mg először, mint Voltaren Dolo kapszula. Okés, de ez is kimerült. Akkor ugyanez, 24 óra múlva, Cataflam a forma, a tartalom 50mg diclofenac. No, ez hatott. Másnap is fájt még, de messze nem úgy. Meg másutt fájt inkább, nem ahol addig. Kihúztam újabb gyógyszer nélkül, este, lefekvéskor is sajgott még, de próba, szerencse. Addig se ébredtem fel éjjel emiatt, de reggel egész jól voltam már, és azóta -kipp-kopp- elvan a fog, mint a befőtt.

Most azért körmöltem ezt ide, mert épp nem tudtam elaludni keringő gondolatok és béltartalmak miatt, de a fontos rész, a tanulságok is jönnek egy második posztban, valamikor fél éven belül.

Jó éjszakát végre magamnak!

Kaptam egy nevemre szóló levelet postán.

Egy embertársam, magánember küldte, de nyomtatott, dizájnos formátumban. A kiadásért -amúgy nagyon korrektül feltüntetve- egy párt felel.

Arra buzdítanak benne nagyon szuggesztíven, hogy SZAVAZZAK DÜHBŐL! Konkrétan több helyen is szerepel, indokolva-kifejtve, hogy miért, amúgy profi módon megírva.

Érdekes volt tapasztalni magamon, hogy bár a szóban forgó párttal mindig is jó volt a fejemben-szívemben a viszony, mégis -persze hozzátett, hogy baromi fáradt, kimerült voltam- megdühödtem, összegyűrtem és kidobtam a papirost.

Módosult tudatállapotomban kiválóan elérték céljukat a jól felépített szuggesztiók, csak a céltárgy alakult másképp. Aztán mikor megnyugodtam, kiszedtem a kukámból, és eltettem emlékbe. :-)

(...)

Egy másik párt azzal kampányol, hogy SZAVAZZON FÉLELEMBŐL!

Megint másik: SZAVAZZON GYŰLÖLETBŐL, FELHÁBORODÁSBÓL, TORKIG LEVÉSBŐL!

Hát csoda, hogy a magyarokról sztereotípia (csak az?) a negatív életszemlélet? Különös ősi örökség, külhoni érdekcsoportok tudatos aknamunkája, rossz csillagzat, szerencsétlen földrajzi helyzet? Fenét.

Itt dől el a fejünkben. ÉS később, sokára, rengeteg gyakorlás és tapasztalás után, egy új szemlélet is zsigerivé = alapszínezetté, attitűddé, illetve önkéntelenné, automatikussá tud válni. Egy ember, több ember erre képes. Hát akkor sok is képes rá.

És muszáj még valamit írni ehhez: nem lehet, nem szabad elvitatni senkitől a nehéz, viszontagságos, olykor rettentő elkeserítő vagy épp tragikus élményeit, az Életét. Ezek VALÓBAN ilyen élmények. A kulcs a feldolgozásuk - gyász, megbocsátás, düh, alkohol, öngyilkosság, társak támogatása, alkotás, bosszú, elszántság, munka. És így tovább. Nos, hogy melyik utat választjuk, az függhet tőlünk is, ez tanulható és tanítható. Segítsünk mi is, ahol csak lehet.

Magyar vagyok. Nem turista.

Orbán Viktor, Hiller Pista:

MNtáli vagy trappista?

Korrupció. Populista.

Felelősség. Jelöltlista.

Lehet más a. Pragmatista.

Civil, aktív. Humanista.

2010.

Optimista.

Ikrek párbeszéde

- Te hiszel a születés utáni életben?

- Hát persze. Az itteni életünk arra va1ó, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!

- Hülyeség! Ez nem lehet igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?

- Pillanatnyilag még nem tudom, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!

- Nonszensz, lehetetlen! Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda képtelenség!  Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!

- Biztos vagyok benne, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni.

- Soha sem fog működni! Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, hiszek abban, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!

- Anya!? Te hiszel az Anyában? Hol van?

- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk!

- Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!

- Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja a világunkat! Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

Forrás: netfolklór

Becze Ádám: A béka és a királylány csúf históriája

Egyszer volt, hol nem volt, bizony réges-régen,

az Üveghegytől balra, de leginkább úgy srégen,

volt egy királyság. S az öreg királynak

lánya -óh, egek!- híján minden földi bájnak.

Nem tudta a leányt sehogy férjhez adni…

Királyfik, hercegek? Rég nem jöttek szóba.

A parasztok? Elbújtak előle az ólba!

Kuruzslók, doktorok mindent megpróbáltak,

de kérője nem akadt szegény királylánynak.

Sőt, már olyan se, ki csak a küszöböt átlépi –

a királykisasszonyra a Nap se mert ránézni.

A birodalom bal alsó, zsombékos szegletén

élt ez idő tájt egy facér békalegény.

Még ebihalkorában hallotta a mesét,

amelyben csúf emberré átkozott kedvesét

a békakirályfi csókkal változtatja vissza,

s a kétéltűlagzinak se vége, se hossza.

Bár vérében hemzsegtek a hímbékahormonok,

nem vett háremet, mint egykor a mormonok,

ehelyett elugrált fel a palotába,

leendő mátkáját hogy végre megcsodálja.

A király fogadta: Béka! Ha elveszed a lányom,

az udvar a tanú rá - bőven meghálálom!

Úgy legyen, kvrek-kvrek! – brekegte a béka –

Ha tetszik, megígérem, elveszem még ma.

A lény (lány) olyan volt, mint egy ormótlan szikla.

Orrnyílásán át kifityent bensőjének titka.

Keblei darabonként nyomtak vagy egy tonnát;

Csodálták és félték ez iszonyú Madonnát.

Békahősünknek azonban nem ment el a kedve.

Menjünk testrészenként végig, ahogy ő is tette:

- Hínárhaja hogy tekereg! És szép széles a szája!

Csak a bőre furcsa rózsaszín…vagy az a ruhája?

Fogai mint viharvert, mohlepte sírkövek.

- Biztosan bio, lápi étrendet követ!

Szája üregéből rothadásszag áradt.

- Édes otthon-illat! Szippantok még párat!

Apró disznószemét vastag nyálka fedte,

pörsenéssel, hámlással volt tele a teste.

- Szegény, hogy kiszáradt! De majd nedves lesz este…

Itt pedig kimarad a történet harmada,

utalván arra, hogy ez egy ballada: (…)

A békának sokba került a különcség –

életét vette el a méretkülönbség:

Menyasszonya agyonnyomta a nászéjszakán,

és tetemét felfalta. Azt hitte, marcipán!...

Mi hát a tanulság, mit a mese tanít?

Ámor nyila gyakran sebez, de végzetes, ha vakít.

S még egy bölcs tanács: ha az ösztön vadít,

bármennyire sürget is a szaporodás vágya,

válogassuk jól meg, hogy kivel bújunk ágyba!

2010. január-február

1. He had only one major publication.

2. It was in Hebrew.

3. It had no references.

4. It wasn't published in a refereed journal.

5. Some even doubt he wrote it by himself.

6. It may be true that he created the world, but what has he done since
then?

7. His cooperative efforts have been quite limited.

8. The scientific community has had a hard time replicating his results.

9. He never applied to the ethics board for permission to use human
subjects.

10. When one experiment went awry he tried to cover it by drowning his
subjects.

11. When subjects didn't behave as predicted, he deleted them from the
sample.

12. He rarely came to class, just told students to read the book.

13. Some say he had his son teach the class.

14. He expelled his first two students for learning.

15. Although there were only 10 requirements, most of his students failed
his tests.

16. His office hours were infrequent and usually held on a mountain top.

17. No record of working well with colleagues.

Forrás: nethagyomány

VEGYÉL RÉSZT A DEMOKRÁCIÁBAN!

Ajánlószelvény-regisztráció, webkettes előkampány, magyar politikai folyóvíz:

http://lehetmas.hu/176

Érdemes rájuk szánni időt, olvassátok a programjukat, a szándékaikat, aztán tegyetek belátásotok szerint.

Alapító nyilatkozat - ELVEK

Céljaik - FELADATOK és TERVEK

EP-program a múltkori EP-választásokra

Jönnek, jönnek az agybogarak, megeszik mind a nagyagyakat.

Megeszik mind a kisagyakat is, erről szól majd ez a mese is.

Ha szanaszét látsz néhány nagyagyat, tudod, ott járhattak az agybogarak.

De ha még látsz ott kisagyakat is, vigyázz, még vannak ott bogarak is!

Ugyanis a kisagy finom falat, azt nem hagyják ott az agybogarak.

És ha még feltűnnek az agarak is, tudod, hogy abszurd ez az eset is.

Janika, Petike épp játszanak. Azt játsszák, jönnek az agybogarak.

Homokból mintáznak egy nagyagyat, azt ehetik meg az agybogarak.

A Tiszán lefelé csorog a kajak. A vízitúrásokon szalmakalap.

Beborul a vízbe, jaj, a kajak! ÚSZVA JÖNNEK az agybogarak!!!

Végül a tanulság: nagy bajba' vagy, ha élve elérnek az agybogarak.

Menekülj tehát, ahogy csak tudsz, szedd úgy a lábad, akár a strucc!

A Magyar Tolkien Társaság Manifesztuma

„Ha nevetségesen hangzik is, egyszer csak (hosszú csüggedt időszak után) eszembe ötlött, hogy megírok egy többé-kevésbé egybefüggő, a tágastól és a kozmogonikustól a romantikus tündérmesékig ívelő hatalmas legendát - úgy, hogy a nagyobbik alapja a földközeli kisebb lesz, ez pedig az égtől nyeri ragyogását -, amelyet aztán így dedikálhatok: Hazámnak, Angliának. Tónusa és színvilága olyan lenne, ahogy én szeretem, kissé hűvös és tiszta, s a mi „levegőnk" áradna belőle (...), és ha (reményeim szerint) megvalósulna benne az a tünékeny könnyed szépség, amit sokan keltának neveznek (noha a hiteles kelta anyagokban ennek nyoma sincs), „fennkölt" lenne, ment minden durva alacsonyságtól, méltó egy régóta költészettől átitatott ország érettebb szelleméhez. A nagyobb történeteket részletesen kidolgoznám, sok mást csak vázlatosan illesztenék bele a sémába. A ciklusok egy fenséges egésszé állnának össze, de hagynának bőven helyet más kezeknek és elméknek is, hogy festékkel, zenével és drámával töltsék ki a hiányzó helyeket. Abszurdum."

(J.R.R. Tolkien 131. leveléből¹)

Az a hűvös, tiszta színvilág, az ősi Európa levegője, amely megihlette a Professzort, és kétkedése ellenére segítette mitológiájának kibontakozását, gyorsan szétáradt a szépségre áhítozó huszadik századi világban, sokakat elbűvölve. Ma már számos csoport, társaság és szervezet tűzi ki maga elé a célt, hogy Tolkien életművét mind jobban megismerje, másokkal megismertesse, s hogy az általa szándékkal vagy akaratlanul üresen hagyott részeket kitöltse elmélkedéssel, ecsettel, dallal, tánccal és játékkal.

Mi, a Magyar Tolkien Társaság tagjai: mítoszkedvelők, nyelvteremtők és nyelvészek, vadgondolkodók és ébren álmodók, bolondok, mesemondók, kézművesek, csavargók, harcosok, komédiások és csepűrágók, bárdok, táncosok, tüzes lelkű szónokok és csendben révedők, kóbor lelkek és más mindenféle lények elhatározzuk, kijelentjük és vállaljuk: mindent megteszünk azért, hogy a Tolkien professzor által fontosnak tartott, a műveiben kiemelt értékek és kincsek - a természet szépsége, a művészetek és a régi korok emlékének tisztelete, az alkotó, teremtő szellemiség, az emberek bajtársiassága és környezetük iránt érzett felelőssége - ne tűnjenek el a világból.

Budapest, 2006. november 25.

„Nem látja az a csillagot,

ki először nem veszi észre,

hogy ezüstből van mindahány,

s váratlanul lángba borul tán

mint virág- egy ősi dal hallatán,

melynek visszhangja rég

fülünkbe csendül még."

(J.R.R. Tolkien: Mythopoeia²)

2 Fordította: Német Anikó

"3

Amikor gyerekként az Ószövetség Gustav Doré metszeteivel díszített ifjúsági változatát lapozgattam, megpillantottam benne a Jóistent, amint egy felhőn ül. Öreg férfi volt, láttam a szemét, orrát, hosszú szakállát, és arra gondoltam, hogy ha szája van, akkor ennie is kell. És ha eszik, akkor nyilván belei is vannak. E gondolattól azonban nyomban megrémültem, mert - bár családom nem volt vallásos - éreztem, hogy Isten beleiről képzelődni szentségtörés.

A legcsekélyebb teológiai felkészültség nélkül tehát már gyerekként ösztönösen éreztem a szar és az Isten összeegyeztethetetlenségét, s innen a kétségem a keresztény antropológia alaptézise iránt, mely szerint Isten saját képére teremtette az embert. Nos, vagy egyik, vagy másik: vagy Isten képére teremtetett az ember, s akkor Istennek vannak belei, vagy Istennek nincsenek belei, s akkor az ember nem hasonlít hozzá.

A régi gnosztikusok ezt ugyanolyan jól tudták, mint jómagam ötéves koromban. A második században Valentin, a Gnosis nagy mestere, hogy megoldja ezt a megátalkodott kérdést, azt állította, hogy Jézus >>evett, ivott, de nem székelt<<.

A szar súlyosabb teológiai kérdés, mint a rossz. Isten szabadságot adott az embernek, végeredményben elfogadhatjuk hát, hogy nem felelős az ember gonosztetteiért. A felelősséget a szarért viszont teljes egészében az viseli, aki az embert teremtette.

4

(...) Scotus Eriugena elmélkedésében megtalálhatjuk a kulcsot a szar egyféle teológiai igazolásához. Amíg az ember a Paradicsomban élhetett, vagy nem székelt (mint Valentin elképzelésében Jézus), vagy - s ez valószínűbbnek tetszik - nem tartotta a szart undorítónak. Amint Isten kiűzte az embert a Paradicsomból, megismertette vele az undort. Az ember mindazt rejtegetni kezdte, amiért szégyenkezett, és amikor fellebbentette a leplet, ragyogó fény vakította el. Így nyomban az undor után megismerte a gerjedelmet is. Szar nélkül (a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt) a szexuális szerelem nem volna olyan, amilyennek ismerjük: nem kísérné szívdobogás és érzékeink elvakulása. (...)

5

Vannak, akik azt állítják, hogy a világot Isten teremtette, mások úgy gondolják, hogy magától keletkezett. A kétféle elmélet képviselői között dúló vita olyasmire vonatkozik, ami meghaladja értelmünket és tapasztalatunkat. Sokkal reálisabb különbség választja el azokat, akik fenntartással fogadják az embernek (bármiképp és bárki által) megadatott létet azoktól, akik ezzel a léttel fenntartás nélkül egyetértenek.

Az összes európai vallási és politikai hit mögött ott áll a Genezis első fejezete, melyből az derül ki, hogy a világ jól lett megteremtve, hogy a lét jó, következésképp az is jó, ha szaporodunk. Nevezzük ezt az alaphitet a lét határozott igenlésének.

Ha a szar szót a könyvekben még a közelmúltban is kipontozták, ezt nem erkölcsi szempontok miatt tették. Ugyan ki állítaná, hogy a szar erkölcstelen! A szar helytelenítése metafizikai jelenség. A székelés pillanatai naponta bizonyítják a Teremtés elfogadhatatlanságát. Vagy-vagy: vagy elfogadható a szar (s akkor a vécében ne zárkózzunk be), vagy elfogadhatatlan módon teremtettek meg bennünket.

Ebből következik, hogy a lét határozott igenlésének esztétikai eszményképe az olyan világ, mely tagadja a szart, és mindenki úgy tesz benne, mintha a szar nem létezne. Ezt az esztétikai eszményképet giccsnek nevezzük.

Ez a német kifejezés a szentimentális tizenkilencedik század közepén keletkezett, s később minden nyelvben meghonosodott. Gyakori használata folytán azonban elmosódott a szó eredeti, metafizikai értelme, azaz: a giccs a szar abszolút tagadása; a szó szoros és átvitt értelmében: a giccs kizárja látószögéből mindazt, ami az emberi létben esszenciálisan elfogadhatatlan."

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Hatodik rész, A Nagy Menetelés (részletek) 

"Ötéves vers"

Nem hordhat senki a hátán egy világot

a világ bennünk él

Nem teremt bárki a lámpába lángot

a lelkekben van a láng

Az álom a kegyetlen, nem a valóság

Földi jó mind hiábavalóság

Csak a kenyér és a víz, az az igazi.

Ezer ember arca mind összefolyik

Diktátor trónjára felkapaszkodik

Onnan irányít élőket, holtakat

Addig, míg emberség egy csöpp is megmarad. 

Egy népet utálni könnyebb, mint egy embert

mondhatni gyermekjáték

keserű ajándék

ha nem tömeget vetsz meg

hanem Valakit.

Egy népet sajnálni is könnyebb, de ez ma már

a fura felnőttek furfangja

ettől nőnek más szemében nagyra

közben szorul a hurok, remeg a száj

s a szem szárazra facsarodik.

Egyedül görnyedünk a keresztjeink alatt,

s ha időnként segítünk is másnak -

a csúf ördögök csakis erre várnak,

és sugdossák: - Ő kevesebbet cipel -

De aki ember, az tudja: vinni kell.

Ha én rózsa volnék...

De hát rózsa vagyok!

Piroslok-vöröslök,

jó illatú vagyok.

Hogyha jól megmarkolsz, 

fájni fog a kezed.

Jajj, hát kipróbáltad?

Elment a józan eszed!

 --..--..--..--

 Akkor lennék boldog, 

hogyha bálna lennék.

Egész életemben

tengerben fürödnék.

Pont olyan nagy lennék,

mint egy egész bálna,

a gyomrom is nagy lenne,

mindent bezabálna.

Nagy eséllyel túl vagyok életem első harmadán. 1985-ben születtem Magyarországon, akkor a férfiak születéskor várható élettartama 65 év volt. 2006-ban ez az adat 69 év. Most talán 70. (És ez ugye a most megszületőkre vonatkozik, bár a már élők is számíthatnak kicsit többre.)

24 éves vagyok.

 Biztató, hogy:

- még élek

-

-

...

Változtatnom kellene azon, hogy:

- többet nyomok, mint kéne

-

-

...

Természetesen ezek adnak okot a megelégedésre és az aggodalomra is, de végül is az előző harmadot is úgy kezdtem, hogy 

- magatehetetlen voltam, egyedül életképtelen

- nem tudtam szilárd ételt enni, beszélni, írni-olvasni, szeretni

- felfoghatatlan mennyiségű tanulnivaló várt rám.

Ennek a középső harmadnak is meglesznek a maga szépségei és nehézségei. Ez biztos. Meg a feladatai. 

Élni jó! Köszönöm mindenkinek, aki segített és segít és segíteni fog. Egyedül nem ment volna.

"(...)

Defromont szemében az amerikai elnökasszony képviselte a túlzás és a végletesség átkos szellemét. Magántársaságban mindig szóba hozta Bedford pályafutásának azt a mozzanatát, amikor a washingtoni 14-ik utcában handabandázott a transzparensével, amely fennen hirdette, hogy a leszboszi szerelem híve. Nem mintha Defromont, a kiváló hellenista, bármiféle indulatot táplált volna a homoszexuálisokkkal szemben: ellenkezőleg, ő törölte el azt az 1945-ös rendeletet, amely Franciaországban lehetővé tette a homoszexuálisok üldözését. De végtelenül ízléstelennek tartotta, hogy valaki a nyílt utcán fitogtassa perverz hajlamait. _"Képzeld el, Constance - mondta a feleségének -, amint Napóleon felvonul Ajaccio utcáin egy ilyen táblával: >>Leginkább szopatni szeretek!<<  Még a korzikaiak sem vették volna komolyan!

(...)"

Robert Merle: Védett férfiak    

TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK!

Minden más hiábavalóság.